Rádiózás margójára

A minap hallottam a rádióban, hogy egy magát keresztyénnek valló parlamenti képviselő (azt mondják, ez egy keresztyén ország) húsvét után, mikor felszólalt a hagyományokhoz híven (szép hagyomány ez a románok között) “Krisztus feltámadt!”-tal köszönt. Erre a hagyomány szerint a kötelező válasz: “Valóban feltámadt!”. De nem kapott választ. Sőt azt mondták neki, hogy ez politikai állásfoglalás.

Hol vannak a templomban is, a papok által is kampányoló képviselők?

Keresztyén országban élünk?

A hagyományok ennyire sértők?

Igaz-e, hogy Krisztus feltámadt? Hisznek-e ebben azok akik a nagy kérdésekben döntenek? Ha nem, miért olyan nehéz a hagyományt őrizni, hisz ez csak egy szokás? Vagy mégis igaz lehet? S talán számot kell adni a ma is élő Krisztusnak? Ha nem mondanak ki valamit, akkor az nem igaz, nem létezik?

A keresztyén hagyományokat csak a magánéletben lehet megélni?

Úgy hallottam, hogy a nagy változások lentről a nép köréből, a sokaktól indulnak. De a sokak képviselői talán elárulnak valamit azokról akiket képviselnek…

Ebben az évben igazán kevészer hallottam a szép köszöntést: “Cristos a înviat!” s a választ: “Adevărat a-nviat!” Ma már minden relativ, azt hihetsz amit akarsz, főleg ha nem vagy keresztyén. Nekem az jutott eszembe, amit a Zsoltárok könyvében olvastam, hogy a föld királyai, a fejedelmek összegyűlnek és együtt tanácskoznak az ÚR ellen és felkentje ellen és a mennyben lakó kineveti, az ÚR kigúnyolja őket…

József, annak a Máriának a férje…

Szeretném bírni József ámulatba ejtő hitét és engedelmességét. Nem “vak” a hite, ő maga nem egy felelőtlen, sőt inkább nagyon is meggondolt ember, aki mérlegeli lehetőségeit és tetteinek következményeit – láthatjuk abból, ahogy Máriával bánik.

Annyira tömören fogalmaz Máté vele kapcsolatosan: az Úr angyala szól hozzá és ő nyomban engedelmeskedik.

Máté jellemzése (Máté 1:19): “igaz ember volt” -de nem saját igazát kereső. Ember volt: nem volt könnyű élete, már csak a kor miatt, amelyben élt, de a Gyermek, a menekülés, a bújdodás…

“félt visszatérni” – a ‘hős’ apák, akik emberek maradnak és engedik, hogy Isten vezesse őket – áldások családjaikban. Isten pedig nem késik a segítséggel, az útmutatással annak, aki engedelmes.

Új év, ismeretlen út. József lelkülete jellemezzen, hit és engedelmesség.

ami az Istené

Márk ev. 12: 13-17. Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy szóval csalják tőrbe. Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: “Mester, tudjuk, hogy igaz vagy, és nem tartasz senkitől, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessük-e, vagy ne fizessük?”  Ő pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: “Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hogy megnézzem.”  Hoztak egyet, és akkor Jézus megkérdezte: “Kié ez a kép és ez a felirat?” Ők pedig így feleltek: “A császáré.”  Ekkor Jézus ezt mondta nekik: “Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” És igen elcsodálkoztak rajta.

Ebből a történetből megérthető mi a császáré. Amin a császár képmása van, az a császáré. Oda kell adni. Csak ennyi mondanivalója van Jézusnak erről?

Ami viszont az Istené, azt Istennek kell adni.

Mi az Istené? Mi mást tehetnék (vagy teszek) azzal, ami az Istené? Hát nem minden Istené?! Mit adjak én Istennek? Vagy: mit adhatok én Istennek?

1 Mózes 1: 27. Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.

Isten képmása van az emberen. Rajtam is. …akkor amin Isten képmása van, az az Istené. Neki kell adnom… magamat. Mert csak úgy lesz jó… nekem. Saját terveim, kedvteléseim, az én időm, az én életem, az én jövőm, az én…, az én…, az én…

Félek, hogy lemaradok valami jóról, ha átengedem életem irányítását…  Kinek is? Annak Aki tulajdon fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna Vele együtt mindent minekünk… Ez az egyetlen ‘alternatíva’.

“nekik és fiaiknak”

5 Mózes 5: 28: Bárcsak mindig ilyen lenne a szívük, és félnének engem, és megtartanák minden parancsomat; akkor jó dolguk lenne nekik és fiaiknak mindenkor.

Ki ne akarná, hogy jó dolga legyen? Hisz erre törekszünk, ezért dolgozunk. És igyekszünk a gyermekeinknek mindenből a szerintünk legjobbat megadni, főleg azt amit magunknak szerettünk volna, de nem lehetett részünk benne.

A fenti mondat Isten válasza arra, amit Izráel népe akkor mondott, amikor meghallották Isten törvényét, a tíz parancsolatot. A 2Mózes 19: 7-8 -ban olvashatjuk, mit mondott a nép, amikor meghallotta Isten parancsolatait:

Azután lejött Mózes, összehívta a nép véneit, és előadta nekik mindazokat az igéket, amelyeket az ÚR parancsolt neki. Az egész nép egy akarattal felelte: Megtesszük mindazt, amit az ÚR mondott. Mózes megvitte a nép válaszát az ÚRnak.

Micsoda válasz, micsoda elhatározás, elkötelezettség: Megtesszük mindazt, amit az ÚR mondott! Nagyon tetszett Istennek ez az önkéntes odaszánás az engedelmességre. Erre a válaszra reagál Isten ezzel kívánsággal és ígérettel:

Bárcsak mindig ilyen lenne a szívük, és félnének engem, és megtartanák minden parancsomat; akkor jó dolguk lenne nekik és fiaiknak mindenkor.

Milyen ez az Isten, aki ilyet mond, ígér? Eszembe jut amit Jézus Krisztus mondott: senki sem jó, csak egy, az Isten. Isten jó Isten. Ő a szeretet. Jót akar az ő népének, a legjobbat.

Jót akarok magamnak és a családomnak, gyermekeimnek. Nekem a “jó” sokszor csak annyit jelent: egészség, mindennapi kenyér, ruha, kényelmesen berendezett lakás, sok szép és drága játék – és törekszem ezeket megszerezni (bármi áron). Isten is azt szeretné, hogy jó dolgunk legyen (és nem azért van-e jó dolgom, mert tatám, mamám istenfélelemmel élt?). Mit jelent Isten szemében a “jó dolog”? Szeretném megtudni, megtapasztalni, mert az nem csak jó, hanem a legjobb. De kész vagyok-e vállalni a feltétlen engedelmességet, odaszánást Istennek? Mert ez az ár a legjobbért – nem csak nekem, hanem gyermekeimnek is, akkor is amikor én már nem lehetek mellettük. Micsoda kincset kínál Isten! Érdemes megadni az árát.

Övé

Őnála (Istennél) van a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem -Jób 12:13 (Károly ford.)

Vannak dolgok, amiket olyan természetes Isten elé hozni imádságban. Szokásból vagy mert hatáskörömön kívül esik vagy érezem, tudom, hogy ez máshogy nem fog sikerülni.

Vannak dolgok, amikről azt hiszem rám tartozik  a megoldásuk,  nekem menni fog, kreativ és ötletes vagyok, ha így nem sikerül, majd próbálkozom máshogy.  Most is egy ilyen helyzetben vagyok, és nem tudom, hogy csak most ma, ezt olvasva csodálkoztam rá, hogy ezzel a lehetőséggel nem is éltem még: Istentől kérni segítséget ebben a problémában.

Olyan jó, amikor Isten elénk jön, mert szeret, törődik velünk és gondot visel rólunk.

Erő az erőtlenségben

De ő ezt mondta nekem: “Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. (2 Kor. 12: 9)

Nagyon bízató ez az igevers. A versenyszellem mindenütt fellelhető, a legjobb lenni, a legjobbat nyújtani, nem csak az iskolában, munkában, de a kapcsolatokban is. Nem mintha ez rossz lenne. Csak egyeszerűen nem lehet mindig, mindenütt a legjobb lenni (ez nem jelenti azt, hogy nem kell a legjobbat nyújtani, ami tőlünk telik).

Isten amikor feladatot bíz ránk, ezt nem aszerint teszi elsősorban, hogy mi mit gondolunk magunkról, mire érezzük magunkat képesnek (lásd Mózest, Gedeont), bár Jézus beszél arról, hogy mielőtt belefogsz valamibe jó lenne előtte felszámolni a költségeket, mégis a szuverén és gondviselő Isten útjait sokszor nem értjük. Elhívhat olyan feladatra, amihez nincs elég erőnk – és ez kegyelem. És lehetőség élni Isten ereje által. Nem könnyű. De aki nem kockáztat, az veszít – hallottam egyszer. Nem meggondolatlanságra, felelőtlenségre bíztatok. Bátorításul írtam e néhány sort elsősorban magamnak. Engedelmeskedni Isten felismert vezetésének, akkor is ha úgy tűnik erőm feletti a feladat. Csak így lehet megtapasztalni Isten megtartó erejét.

Isten akarata

Szeretnék értelmesen élni, úgy, hogy minnél kevesebb megbánni valóm legyen életem végén, ha tudnám mi az életem célja, s nem csak tengnék-lengnék egyik napról a másikra, egyik évről a másikra.  Mitől is lesz értelmes, értékes egy ember élete? Ha hiszem, hogy Isten teremtett, hogy terve, célja van az életemmel, akkor beteljesedett életem csak akkor lehet , ha megismerem, elfogadom Isten tervét az életemre. Ez elsősorban azt jelenti, hogy elfogadom Jézus váltsághalálát bűneimért. De nem csak ennyi? Mi Isten akarata rám vonatkozóan?

A Római levél 12. rész 2. versét megnéztem több fordításban és román nyelven is. Nagyon tetszik a Károli fordítás, a Ravasz László által átdolgozott szöveget írom ide:

És ne szabjátok magatokat a jelenlevő világhoz, hanem alakuljatok át a ti elmétek megújúlásával, hogy megítélhessétek, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.

Isten akarata milyen? Jó, kedves és tökéletes.

Jó lenne ezt megismerni, hogy ez valósuljon meg az életemben. De hogyan? Hogyan ismerhetem fel biztosan, könnyedén (román ford.) Isten akaratát? Úgy hogy átalakulok, megváltozik a gondolkozásmódom. Értelmem, elmém megújúlása által. Miért kell megváltozzon és jó-e ez nekem? Milyen most a gondolkozásmódom, hogyan alakult? Különc és csodabogár kell legyek? Sokkal jobb elvegyülni a tömegben és menni az árral, nem vállalni felelősséget semmiért.

Mit tegyek? Ne szabjam magam a jelenvaló világhoz. Ne … e jelenvaló világhoz? Milyen is ez a jelenvaló világ? Humanista. Az én kényelmem, jólétem a cél. És minnél több pénz (mert ezzel minden megvásárolható) és hatalom bármi áron. Lebontva az én mindennapi életemre ez nagyon konkrét dolgokat jelent minden nap… Ne legyek olyan, mint a világ, ne gondolkozzak úgy, mint a többség, ne éljek úgy, mint a jelenvaló világ lelkülete, szellemisége diktálja. Ne menjek a tömeggel. Gyáváknak itt nincs hely! Nem túl nagy ez az ár? Vajon ez az útja, módja annak, hogy felismerjem Isten jó, kedves és tökéletes akaratát? Mi az amit többre tartok: az emberek jó tetszését vagy Isten jó, kedves és tökéletes akaratát? A másság nem marad észrevétlen: tiszteletet vagy lenézést vált ki, a mássággal szembesülve döbbenünk rá, milyenek vagyunk. Isten szentségét látva lesz utálastossá számunkra a bűn. Merek-e más lenni? S rám nézve mit, kit látnak?

József élete csodálatos átalakuláson ment át. Átformálódott a gondolkodásmódja. Az 1 Mózes 50:20-ban ezt mondja testvéreinek apjuk halála után, amikor ők attól féltek, hogy József megtorolja az őt ért sérelmeket:

Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa.

Megváltozott, megújjúlt gondolkodásmód: szebbé teszi az életet. Sok mindent nem változtathatunk meg. A nehezet, a fájdalmat nem kerülhetjük el. Nem kérdeztek mikor, hol, milyen családban akarunk megszületni és sorolhatnám… Hogy valaki nem szeret, nem ért meg, megbánt, gyűlöl, kiszolgáltat (mindezt én élem úgy meg), nem változtathatom meg sok esetben. De merek-e Istenben bízni, hogy mindenről tud és hatalma van mindenből jót kihozni – mikor és hogyan nem tudom? Merek-e máshogy gondolkozni? Merek-e máshogy élni akkor is ha nem tenné (lásd Dán. 3: 17-18)? József élete nem volt könnyű, mégis szépen élt, mert mert máshogy gondolkozni, viszonyulni élethelyzetekhez, emberekhez, mint ahogy úgymond természetes lett volna. Szép példa.

Akarom-e hogy életemben megvalósuljon Isten jó, kedves és tökéletes akarata?